Salone del Mobile

Egy világkiállítás dióhéjban

Az olaszországi bútorkiállítás 2019. április 09–14. között a Fiera Milano központban került megrendezésre, ahol a bútorvilág legnagyobb gyártói a legújabb trendeknek megfelelő bútoraikat és lakberendezési tárgyaikat mutatták meg az érdeklődőknek. Jellemzően itt találkozhatunk először azokkal a belsőépítészeti és egyéb trendekkel, amelyek az elkövetkezendő néhány évben mindennapjaink részeként megjelennek bútorainkban, otthonunkban. 

A milánói bútorszalont 1961-ben alapították, így az idei már az 58. kiállítás volt. A nemzetközi referenciapontnak tekinthető Salone del Mobilén ebben az évben nem kevesebb mint 2418 kiállító mutatta meg magát a 205 ezer négyzetméternyi kiállító területen. Ilyenkor minden Milánóban erről szól, a világ minden pontjáról érkeznek ide designerek, lakberendezők és a divat iránt fogékony emberek, hogy ihletet merítsenek a következő évekre.

Ezeket a számokat nézve nem csodálkozom, hogy kellett egy pár hét mire össze tudtam szedni a hatalmas kavalkádból és a szinte emészthetetlen sok információból a következtetést, hogy milyen irányba fog tartani a design a következő években.

A tavalyi frissítő szín kavalkád után idén visszatértek a tompa földszínek, még az élénkebb színek is tompább verzióban voltak jelen, ezzel mindegyik bútor egy selymességet, bársonyosságot kapott. A legtöbbször használt szín a zöld, annak is leginkább a hidegebb árnyalatai. 

Ezek a színek csodásan mutattak az arannyal vagy ezüsttel kombinálva. Volt stand ami teljes homályba burkolózott, és kis arany lámpákkal adtak hangulatot és melegséget az egyébként sötét térnek.

Tehát a sötétzöld és a meleg árnyalatok uralták a kiállítást. Nagyon jellemző szín volt még a lazac és a terrakotta. A lazac, terrakotta színt már előző évben kikiáltották 2019 színének, de a mályva, bézs és a világosszürke is megjelentek mint kiegészítő színek. A halványszürke nagyon jól mutatott a szintén szürkébe hajló sárgával, mely most nagy kedvenc és például nagyon jól illik a konyhai trendekben a Navy kék színhez is. Láthattunk hálószobákat és nappalikat is a kellemes világos szürke színben.

Nagyon frissítően hat és még mindig jelen van a dzsungel téma képeken, posztereken és kiegészítőkben, valamint textíliákon. Ami egyből feltűnt az első pár stand mellett megállva, hogy eszméletlen mennyiségű zöld növény használtak a dekorációkhoz a kiállítók. Volt komplett stand, ami  úgy volt berendezve mint egy dzsungel. Ennek a nagy hangsúlynak a növények felé nagyon örültem, mert imádom a zöld frissességét, mely által életre kelnek a terek. Voltak élő virágok is, de a legnagyobb megdöbbenés az volt, hogy a legtöbbet csak élőnek hittem. Fantasztikus művirág kreációkat láthattunk a terek különböző pontjain megjelenni, legyen szó klasszikus beállításról, fal dekorációról,  vagy plafonról belógóról.

Anyaghasználatban előtérbe került a puha bársonyos tapintás. A bársonyszékeket szabadon alkalmazhatjuk konyhai térben az étkező asztalhoz, vagy a ház többi helységében. Puha, meleg, kellemes, komfortos és otthonosságot teremtő anyagról beszélünk.

Formavilágban elég erősen képviseltette magát a a modern irányzat mellett az art deco is, köszönhetően a színeknek, formáknak és anyagoknak, melyek most igazán kedveznek ennek a stílusiránynak.

Idén nem volt külön kiemelt szekciója a konyháknak, mert az minden második éveben van csak. De ha nyomon követjük a kiállítás vonalát, akkor valami hasonlót láthattunk volna.

Ha az ember Olaszországban jár nem tud úgy bemenni egy közönséges szupermarketbe, hogy az ott kapható bögre, vagy tányér (amit valljuk be ők gyors segélynek tekintenek ha épp erre elenne szükségük) ne lenne olyan, mint amit mi itthon a design boltokban lelhetünk fel. Ha bemegyünk egy boltba egy kis sonkáért, egyből egy csomó párnával, tányérral és kiegészítővel szeretnék kimenni onnan. Egyszerűen a design a vérükben van az olaszoknak, ezzel születnek. Van mit ellesni tőlük, megyünk jövőre is!

 

 

 

 

 

 

 

Képek:Pinterest